Posted on

Textil szalvéta – teríts mindig elegánsan

Fehér damaszt terítő - az ünnepi asztalokra

A textil szalvéta újra divatbajött. Textil szalvéta, mellyel nem csak elegáns, hanem modern asztalokat is tudsz teríteni.

Sokáig, nagyon megosztó volt a textilből készült szalvéta. A praktikus emberek táborát nem lehetett meggyőzni,  jó tulajdonságairól. Ellenzői váltig hajtogatták, hogy felesleges dolog textilből készíteni a szalvétákat, hiszen így, csak a mosnivalók számát gyarapítjuk. Az ellenzőknek tulajdonképpen csak ez az egyetlen érve volt, a textil szalvéta ellen. Most viszont boldogan állíthatom, hogy ez az egy érv is megdőlt. Gondolj csak bele, hogy manapság, a folteltávolító mosószeradalékok idejében, nem kell tartanunk a foltoktól, pecsétektől. Rálöttyintesz egy kicsit a foltra és volt folt, nincs folt.

Most nézzük a textil szalvéta jó tulajdonságait:

– csak egyszer kell megvenned és hosszú éveken keresztül használhatod

– csodálatos színei vannak ezeknek a szalvétáknak, amik illenek a terítőkhöz

– a textil szalvétákat, akár tányéralátétként is használhatod

– a szalvéta anyagából készítünk még terítőt, kenyérkosarat, edényfogó kesztyűt és kötényt is

– a szalvétát kiegészítheted bármelyik konyhai textillel és remek ajándék lesz belőle

Most mutatok neked néhány textil szalvétát ötletnek:

Textil szalvéta pöttyös, piros - fehér pöttyös
Textil szalvéta pöttyös, piros – fehér pöttyös
Textil szalvéta pöttyös: barna - fehér pöttyös
Textil szalvéta pöttyös: barna – fehér pöttyös
Pöttyös textil szalvéta - sárga fehér pöttyös
Pöttyös textil szalvéta – sárga fehér pöttyös

Látod mennyire színesek, mutatósak ezek a textil szalvéták. Mindegyikhez készítünk asztalterítőket is. Merj játszani a színekkel! Ezekkel a színes textilekkel gyönyörű asztalokat lehet teríteni. Persze, azért vigyázni kell a sok színnel. Tudod, néha a kevesebb több lehet. Mire gondolok? A színeket össze kell hangolni. A színes, mintás terítőhöz, harmonizáljon színben a szalvéta. Még a porcelánra is ügyelned kell. A legjobb a fehér tányér, vagy az egyszínű.

Bordó szalvéta
Bordó szalvéta
Bordó szalvéta mint tányéralátét
Bordó szalvéta mint tányéralátét
Zöld szalvéta mint tányéralátét
Zöld szalvéta mint tányéralátét

Ezekkel a fotókkal ötleteket szeretnék neked adni. Egyszerű eszközökkel terítettem meg az asztalt. Láthatod, hogy a tányér nagyon könnyen beletud olvadni az asztalterítőbe. A textil szalvéta itt új szerepkörben mutatkozik be. Mint tányéralátét kiemeli a porcelánt, megakadályozza, hogy beleolvadjon, elvesszen a terítőbe.

Ha tetszenek a textil szalvéták, nézz be ebbe a kategóriába.

Jó válogatást kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

Posted on

Edényfogó kesztyűk – az Evidensbolt kesztyűi

Konyhai fogókesztyűk - az Evidensbolt Webáruházból

Edényfogó kesztyűk, konyhai kesztyűk. Edényfogó kesztyűk, vagy konyhai fogók, bárhogy is hívjuk, ugyanarra gondolunk. Ezek a konyhai kesztyűk az Evidensbolt Webáruházban készülnek, méghozzá jó minőségű pamut anyagból. Vastag vliz béléssel láttam el őket, hogy még vélelenül se égesse meg a forró edény a kezünket. Mindegyik garnitúra két darabos, egy kesztyűből és egy fedőfogóból áll.

Ezek a konyhai kesztyűk, nagy népszerüségnek örvendenek áruházunkban. Nem csak mutatósak, hanem praktikusak is. Védik  viselőik kezét, a konyhai balesetektől. Mutatok néhány fotót az edényfogó kesztyűkről:

Edényfogó kesztyű - apró virágos garnitúra
Edényfogó kesztyű – apró virágos garnitúra
Edényfogó kesztyű: kivi zöld - fehér pöttyös
Edényfogó kesztyű: kivi zöld – fehér pöttyös
Edényfogó kesztyű: levendula csokros garnitúra
Edényfogó kesztyű: levendula csokros garnitúra

 

Edényfogó kesztyű: piros - fehér pöttyös garnitúra
Edényfogó kesztyű: piros fehér pöttyös garnitúraPraktikusságukon kívül, még a konyha dekorálásában is segítenek. Volt olyan vásárlóm, aki direkt konyhai dekorálásra vásárolta a kesztyűt. Az asztalterítőihez vette őket és felrakta az edényfogókat a falra. 

Ezek a konyhai kesztyűk, ajándékozás céljára is ideálisak. Kiváló szóróajándékok. Egy névnapra, vagy nőnapra a barátnőnek, a nagynéninek, egyszerüen ideális. Nagyon jó kiegészítő ajándék. Ha például veszel valakinek egy asztalterítőt, vagy egy kenyérkosarat, egy kötényt és szeretnéd még kiegészíteni ezt az ajándékot valamivel, akkor megtaláltad a tökéletes kiegészítést.

Ezeknek a kesztyűknek létezik karácsonyi változata is. Nézd meg a róluk készült fotókat:

Karácsonyi edényfogó kesztyű XVII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XIII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XIII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVI.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVI.

Ugye milyen szépek ezek a kesztyűk? Jólesik rájuk nézni. Karácsonykor, nagy örömet szerezhetsz velük valakinek. Egy ismerősöm mesélte, hogy karácsonykor, mindig tartott néhányat ezekből az edényfogó kesztyűkből. Így gondolt a váratlan vendégekre!

Mutatok neked néhány kategóriát, amikből kitudod egészíteni ezeket a kesztyűket:

Kötények

Karácsonyi kötények

Kenyérkosarak

Karácsonyi kenyérkosarak

Mosása – ezek a konyhai kesztyűk természetesen moshatóak. Dobd be a kesztyűt bátran a mosógépbe és mosd 40 C-on. Azért nem ajánlom, hogy melegebb vízzel mossad, mert gondolnunk kell a színére is. Ezek a konyhai kesztyűk valamennyien színes, pamut anyagból készültek, a színüknek pedig árt a forró víz. A kesztyűket a konyhai használat alatt gyakran éri folt, vagy pecsét. Semmi probléma nincs, hoszen a mai folteltávolító adalékanyagok világában, nincs az a folt, ami ne lenne eltávolítható. Miután pamut anyagból készültek, vasalásra is szükség van. Nem árt, ha még kicsit nedvesen, forró vasalóval vasalod az edényfogót!

Nézd át a választékot és válassz kedvedre!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

Posted on

Terítők hétköznapokra és ünnepekre – az Evidensbolt terítői

Terítők hétköznapokra és ünnepekre - az Evidensbolt terítői

Terítők, abroszok az ünnepekre, a hétköznapokra. Terítők, abroszok, melyek a legkülönfélébb anyagokból állnak. Kiváncsi vagy, milyen anyagból kínáljuk ezeket a terítőket ? Nos Webáruházunkban óriási választékot találsz. 266 asztalterítő közül választhatod ki, a neked tetszőt. Találsz nálunk pamut, damaszt, teflonos damaszt,, jacquard és taft terítőket.

A terítő alakja – lehet kör, ovális és szögletes. Minden formában, minden alakban készítjük a terítőket. Ovális asztalod van, vagy kör, szembesülnöd kell a nagy igazsággal, hogy nem kapsz rá sehol terítőt? Nos, egy lépést se menj tovább, mert megtaláltad a Te ovális, vagy kerek asztalterítődet! Most mutatok neked egy-egy fotót, arról a rengeteg kategóriáról, amelyben áruljuk terítőinket:

Asztalterítő drapp pöttyös - drapp, fehér pöttyös
Asztalterítő drapp pöttyös – drapp, fehér pöttyös

Ez itt a pamut asztalterítők kategóriája. Találhatsz benne pöttyös, rózsás, levendulás terítőt, sőt akár kékfestőt, vagy foltmintásat is. Óriási a lehetőségek tárháza, érdemes belekukkantanod.

Asztali futó teflonos - bordó damaszt
Asztali futó teflonos – bordó damaszt

Damaszt terítőre vágysz, pamut, vagy netán teflonos damasztra? Nézd meg a Damaszt terítők kategóriáját.

Olajzöld terítő - egyszínű pamut asztalterítő
Olajzöld terítő – egyszínű pamut asztalterítő

Egyszínű terítő az elképzelésed? Nos, jó helyen jársz, megtalálhatod a Te, saját terítődet, amennyiben átnézed az Egyszínű asztalterítők kategóriáját.

Alkalmi asztalterítő -barna, mogyorószínű indással
Alkalmi asztalterítő -barna, mogyorószínű indással

Az alkalmi asztalterítőket találod meg ebben a kategóriában, óriási színválasztékkal. Mohazöld, bíbor, narancs, netán padlizsán lila az elképzelésed? A színskála legszebb árnyalatai közül válogathatsz.

Bordó taft
Karácsonyi asztalterítő – bordó taft, bordó csillagos organzával

A karácsonyi ünnepekre keresel terítőt? Számtalan csoda között válogathatsz a karácsonyi exkluzív kategóriában.

Csíkos virágos abrosz - bíbor színű terítő
Csíkos virágos abrosz – bíbor színű terítő

Az akciós asztalterítők kategóriáját se hagyd ki. Ide sokszor a legszebb, a legjobb terítőink kerülnek, amennyiben már mérethiányosak lesznek. A mérethiányt pedig, a nagy népszerűség miatt, hamar el lehet érni. Ha szerencséd van és a méret éppen megfelel, vagyis jó az asztalodra, ne habozz, mert nagy kedvezménnyel veheted meg, a neked tetsző terítőt!

Ennyit a kategóriákról, bár még tudnám folytatni. Hiszen nem láttad még a csodálatos pamut karácsonyi és a húsvéti terítőket sem. Az asztalközepekről nem is beszélve. Azt ajánlom, hogy nézd át áruházunk kínálatát alaposan, szánj rá egy kis időt, mert megéri!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

Posted on

Pamut terítő vásárlás – az Evidensbolt Webáruházban

Pipacsos abrosz - kék, sárga pipacsok

Pamut terítő  vásárlás ami érdekel? Pamut terítő  vásárlás, otthonról, kényelmesen? A szerencse, hogy óriási választék van ebből a műfajból az áruházunkban.

Nos, először is nézzük át, milyen pamut asztalterítőt találhatsz nálunk, nézzük át ezt a nagy választékot.

A pamut terítő lehet:

mintás terítő

egyszínű terítő

akciós terítő

Most mutatok neked néhány találomra kiválasztott terítőt, a maga kategóriájából.

Asztalterítő - "Anglia rózsája" abrosz
Asztalterítő – „Anglia rózsája” abrosz
Asztalterítő garnitúra - "Pöttyös" terítő VI.
Asztalterítő garnitúra – „Pöttyös” terítő VI.
Asztalterítő - "Álmaim rózsái" garnitúra
Asztalterítő – „Álmaim rózsái” garnitúra

Látod milyen szépek ezek a terítők? Találsz pöttyöseket azaz retrot, virágosakat, modern mintásakat. Találsz egy darabos abroszokat, de komoly, két darabos asztalterítő garnitúrákat is.

Asztalterítő pamut - fehér egyszínű terítő
Asztalterítő pamut – fehér egyszínű terítő
Narancs színű terítő - pamut asztalterítő
Narancs színű terítő – pamut asztalterítő
Olajzöld terítő - egyszínű pamut asztalterítő
Olajzöld terítő – egyszínű pamut asztalterítő

Ez itt a bőség zavara. Számtalan variációt találhatsz az egyszínű pamut terítők között. Érdemes átlapoznod a kategóriát!

Citromos terítő - sárga asztalterítő garnitúra
Citromos terítő – sárga asztalterítő garnitúra
Narancssárga pipacsos terítő - zöld alapú terítő
Narancssárga pipacsos terítő – zöld alapú terítő
Kék tulipános terítő - kék alapon mintás
Kék tulipános terítő – kék alapon mintás

Ezek a szépségek pedig, az akciós terítők kategóriájából származnak. valamennyien első osztályú terítők. vagyis, nem azért vannak leakciózva, mert hibásak, hanem azért, mert már kifutó termékek. Ezek a terítők valamikor mind nagyon népszerüek voltak és sajnos elfogyott belőlük a 12 méret, így bekerültek ebbe a kategóriába. Érdemes mindig átlapozni ezt az akciós kategóriát, mert sok gyönyörű terítőt találhatsz közöttük. Persze, minden fajtából csupán 2-3 darabot.

Ajándék – érdemes ajndékba is vásárolni pamut terítőket. Szerencsére, mi nők imádjuk a konyhai textileket, könnyű minket egy-egy szép darabbal elcsábítani. Ha ajándékba adod, érdemes előtte megtudni az asztal méretét. ha erre nincs lehetőség, a 180×140 cm szögletes terítőt ajánlom, mert ez a legtöbb asztalra jó.

Kezelése a pamut terítő kezelése, nem ördöngősség. Sokan félnek tőle, pedig a mai mosószer adalékok világában, nem kell ettől félni. Dobd be nyugodtan mosógépbe és mosd 40 C-on. Ha folt érte a terítőt, használj feltétlenül folteltávolító adalékanyagot és meglátod, nincs az a pecsét, ami ne jönne ki az anyagból a segítségével. Vasalnod is kell ezt a terítőt, hiszen pamut anyagból készült. Akkor jársz a legjobban, ha nem várod meg, hogy teljesen megszáradjon, úgy vasalod!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

Posted on

Pamut asztalterítő – mintás vagy egyszínű

Akciós asztalterítők - régi kedvencek kedvezményesen

Pamut asztalterítő amit keresel? Pamut asztalterítő óriási választékban található áruházunkban.

Nos, először is nézzük át, milyen pamut terítőt találhatsz nálunk, nézzük át ezt a nagy választékot.

A pamut terítő lehet: – mintás terítő

egyszínű terítő

akciós terítő

Most mutatok neked néhány találomra kiválasztott terítőt, a maga kategóriájából.

Asztalterítő - "Anglia rózsája" abrosz
Asztalterítő – „Anglia rózsája” abrosz
Asztalterítő garnitúra - "Pöttyös" terítő VI.
Asztalterítő garnitúra – „Pöttyös” terítő VI.
Asztalterítő - "Álmaim rózsái" garnitúra
Asztalterítő – „Álmaim rózsái” garnitúra

Látod milyen szépek ezek a terítők? Találsz pöttyöseket azaz retrot, virágosakat, modern mintásakat. Találsz egy darabos abroszokat, de komoly, két darabos asztalterítő garnitúrákat is.

Asztalterítő pamut - fehér egyszínű terítő
Asztalterítő pamut – fehér egyszínű terítő
Narancs színű terítő - pamut asztalterítő
Narancs színű terítő – pamut asztalterítő
Olajzöld terítő - egyszínű pamut asztalterítő
Olajzöld terítő – egyszínű pamut asztalterítő

Ez itt a bőség zavara. Számtalan variációt találhatsz az egyszínű pamut terítők között. Érdemes átlapoznod a kategóriát!

Citromos terítő - sárga asztalterítő garnitúra
Citromos terítő – sárga asztalterítő garnitúra
Narancssárga pipacsos terítő - zöld alapú terítő
Narancssárga pipacsos terítő – zöld alapú terítő
Kék tulipános terítő - kék alapon mintás
Kék tulipános terítő – kék alapon mintás

Ezek a szépségek pedig, az akciós terítők kategóriájából származnak. valamennyien első osztályú terítők. vagyis, nem azért vannak leakciózva, mert hibásak, hanem azért, mert már kifutó termékek. Ezek a terítők valamikor mind nagyon népszerüek voltak és sajnos elfogyott belőlük a 12 méret, így bekerültek ebbe a kategóriába. Érdemes mindig átlapozni ezt az akciós kategóriát, mert sok gyönyörű terítőt találhatsz közöttük. Persze, minden fajtából csupán 2-3 darabot.

Ajándék – érdemes ajndékba is vásárolni pamut terítőket. Szerencsére, mi nők imádjuk a konyhai textileket, könnyű minket egy-egy szép darabbal elcsábítani. Ha ajándékba adod, érdemes előtte megtudni az asztal méretét. ha erre nincs lehetőség, a 180×140 cm szögletes terítőt ajánlom, mert ez a legtöbb asztalra jó.

Kezelése a pamut terítő kezelése, nem ördöngősség. Sokan félnek tőle, pedig a mai mosószer adalékok világában, nem kell ettől félni. Dobd be nyugodtan mosógépbe és mosd 40 C-on. Ha folt érte a terítőt, használj feltétlenül folteltávolító adalékanyagot és meglátod, nincs az a pecsét, ami ne jönne ki az anyagból a segítségével. Vasalnod is kell ezt a terítőt, hiszen pamut anyagból készült. Akkor jársz a legjobban, ha nem várod meg, hogy teljesen megszáradjon, úgy vasalod!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

Posted on

Kerek terítő – a kör asztal kerek terítője

Körabrosz - kör alakú terítő

Kerek terítő amit keresel? Kerek terítő, amit nem kapsz sehol? Jó hírem van,  mert megtaláltad a kerek asztalterítődet. Az Evidensbolt Webáruházban óriási a választék. 266 db asztalterítő közül válogathatsz és mindegyik terítő készül kerek változatban.

Kerek asztalterítő - kör alakú asztalra, kerek terítő
Kerek terítő – a kör asztal terítője

Először is megismertetlek ezeknek a terítőknek a fajtájával.

A képen egy damaszt asztalterítőt látsz, amit ebben a kategóriában találhatsz meg. Ha bekukkantasz ebbe a kategóriába, láthatod, hogy tartalmaz pamut alapanyagú damaszt terítőket, tartalmaz teflonos damaszt, vagyis a szennytaszító damaszt terítőket, aztán láthatod még az impregnált damasztokat. Ezeket a terítőket különböző színekben láthatod, természetesen kerek méretben is.

Csontszínű terítő barna középpel - hímzett zsinórmintával
Csontszínű terítő barna középpel – hímzett zsinórmintával
Narancs színű terítő drappal - hímzett indással
Narancs színű terítő drappal – hímzett indással

A képen az alkalmi terítők kategóriáját látod. Ezeken a színeken kívül, láthatsz még padlizsán színüt, bordót és mohazöldet. Mindegyik asztalterítő garnitúra két darabos, vagyis egy alap egyszínű terítőből áll és egy hozzáillő, különleges asztalközépből.  A kerek méreteket természetesen itt is megtalálod. Eltudsz képzelni az otthonodban egy ilyen terítőt? Mondjuk, gondolj egy nagyobb ünnepre, amikor összejön a családod és Te, gyönyörű, különleges asztalt szeretnél varázsolni.

Kékfestő asztalterítő III.
Kékfestő asztalterítő III.
Asztalterítő - "Anglia rózsája" garnitúra
Asztalterítő – „Anglia rózsája” garnitúra
Drapp pöttyös garnitúra - fehér pöttyökkel
Drapp pöttyös garnitúra – fehér pöttyökkel

A képeken a pamut asztalterítőket láthatod. Számtalan változatot találsz ebben a kategóriában, én most véletlenszerüen ragadtam ki hármat. A terítők készülnek asztalközéppel és anélkül is. Rengeteg színvariációt találsz a kategóriában. Amiben viszont mindegyik terítő megegyezik, az a kerek méretük. Minden terítőt gyártunk kerek méretben, 140 cm átmérővel, de találsz 150, 160 cm átmérővel is.

Igazság szerint, még mindig találhatsz bőven kategóriákat.Itt vannak a karácsonyi asztalterítők, a húsvétiak, az egyszínűek és az akciósók.

Méretük szerint – a kerek terítők, többféle méretben kaphatóak. A legegyszerübb, ha megméred az asztalod átmérőjét és úfy választasz hozzá terítőt. Sok vevőm szeretne földig érő terítőt, de ilyet sajnos nem tudok adni. A kerek asztalok mérete, függ az anyagszélességtől. A legtöbb, forgalomban lévő anyag 140, 150 cm szélességű. Az Evidensbolt Webáruházban viszont találhatsz még 160 cm szélességű anyagokat is.

A legegyszerübb, ha bemész az áruházba és szép sorjában, átböngészel mindent! Bízom benne, hogy megtalálod a neked tetsző kerek terítőt!

Jó nézelődést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

Posted on

Kötény karácsonyra – a karácsonyi kötény

Pamut konyhai kötények - legyünk a konyhában is csinosak

Kötény karácsonyra? ugye szerinted is jó ötlet. Kötény karácsonyra, azaz karácsonyi kötény, vagyis karácsonyi anyagból készült kötény. Amikor az első kötényeket rendelték, illetve kérdezték, hogy készítenék-e, nagyon meglepett ez a kívánság. Nem tartottam jó ötletnek, hogy a karácsony három napjára, valaki  kötényt szeretne hordani.

Nos, tévedtem, mert ez a kötény, jó ötletnek számított. Tehát, ezek a köténykék karácsonyi anyagból készülnek. Most mutatok neked néhány fotót, hogy lásd, mire gondolok:

Karácsonyi kötény - kötény, mint ajándék
Karácsonyi kötény – kötény, mint ajándék
Karácsonyi kötény
Karácsonyi kötény
Bordó mintás karácsonyi kötény - karácsonyi mintás
Bordó mintás karácsonyi kötény – karácsonyi mintás
Karácsonyi kötény - zöld skótkockás
Karácsonyi kötény – zöld skótkockás

Nem elég, hogy a kötény készül karácsonyi anyagból, hanem a legtöbbjéhez, még edényfogó kesztyűt is készítek. Szerinted is jópofa ötlet, ilyen ajándékot adni karácsonykor? Persze nem mindenkinek, leginkább szóróajándékra gondolok, mondjuk a tanító néninek, az óvónéninek, a doktornéninek, nagynéninek, no meg annak a váratlan vendégnek, aki mondjuk karácsonykor, hívatlanul betoppan.

Ezek a kötények mutatósak, színesek, ötletesek, nem kell szégyenkezned velük.

Mutatok most néhány kategóriát, ahol megtalálod a kötényeket, sőt a hozzáillő konyhai textileket is:

Karácsonyi kötények

Karácsonyi edényfogó kesztyűk

Karácsonyi kenyérkosarak

Ha már a figyelmedbe ajánlottam ezeket a konyhai textil ajándéktárgyakat, akkor beszéljünk egy kicsit a kezelésükről. Mindegyik konyhai textil mosható, méghozzá mosógépben 40 C-on. Forró vasalóval pedig vasalhatóak is. Amennyiben folt, vagy pecsét éri őket használat közben, a figyelmedbe ajánlom a folteltávolító adalékanyagot. A világ legjobb dolga, volt folt, nincs folt!

Kérlek, nézelődj áruházunkban kedvedre!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

Posted on

Konyhai kesztyű – edényfogó kesztyű, vagy fogókesztyű?

Konyhai fogókesztyűk - az Evidensbolt Webáruházból

Konyhai kesztyű garnitúra amely két darabos. Konyhai kesztyű garnitúra, mely egy edényfogó kesztyűből és egy fedőfogóból áll.

Ezek a konyhai kesztyűk, nagy népszerüségnek örvendenek áruházunkban. Nem csak mutatósak, hanem praktikusak is. Védik  viselőik kezét, a konyhai balesetektől. Mutatok néhány fotót az edényfogó kesztyűkről:

Konyhai kesztyűk - türkiz pettyes csodák
Konyhai kesztyű – türkiz pettyes csodák
Edényfogó kesztyű - apró virágos garnitúra
Edényfogó kesztyű – apró virágos garnitúra
Edényfogó kesztyű: piros - fehér pöttyös garnitúra
Edényfogó kesztyű: piros fehér pöttyös garnitúra

Praktikusságukon kívül, még a konyha dekorálásában is segítenek. Volt olyan vásárlóm, aki direkt konyhai dekorálásra vásárolta a kesztyűt. Az asztalterítőihez vette őket és felrakta az edényfogókat a falra.

Ezek a konyhai kesztyűk, ajándékozás céljára is ideálisak. Kiváló szóróajándékok. Egy névnapra, vagy nőnapra a barátnőnek, a nagynéninek, egyszerüen ideális. Nagyon jó kiegészítő ajándék. Ha például veszel valakinek egy asztalterítőt, vagy egy kenyérkosarat, egy kötényt és szeretnéd még kiegészíteni ezt az ajándékot valamivel, akkor megtaláltad a tökéletes kiegészítést.

Ezeknek a kesztyűknek létezik, karácsonyi változata is. Nézd meg a róluk készült fotókat:

Karácsonyi edényfogó kesztyű XVII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XIII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XIII.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVI.
Karácsonyi edényfogó kesztyű XVI.

Ugye milyen szépek ezek a kesztyűk? Jólesik rájuk nézni. Karácsonykor, nagy örömet szerezhetsz velük valakinek. Egy ismerősöm mesélte, hogy karácsonykor, mindig tartott néhányat ezekből az edényfogó kesztyűkből. Így gondolt a váratlan vendégekre!

Mutatok neked néhány kategóriát, amikből kitudod egészíteni ezeket a kesztyűket:

Kötények

Karácsonyi kötények

Kenyérkosarak

Karácsonyi kenyérkosarak

Mosása – ezek a konyhai kesztyűk természetesen moshatóak. Dobd be a kesztyűt bátran a mosógépbe és mosd 40 C-on. Azért nem ajánlom, hogy melegebb vízzel mossad, mert gondolnunk kell a színére is. Ezek a konyhai kesztyűk valamennyien színes, pamut anyagból készültek, a színüknek pedig árt a forró víz. A kesztyűket a konyhai használat alatt gyakran éri folt, vagy pecsét. Semmi probléma nincs, hoszen a mai folteltávolító adalékanyagok világában, nincs az a folt, ami ne lenne eltávolítható. Miután pamut anyagból készültek, vasalásra is szükség van. Nem árt, ha még kicsit nedvesen, forró vasalóval vasalod az edényfogót!

Nézd át a választékot és válassz kedvedre!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

Posted on

Karácsonyi kötény – kötény, mint ajándék

Karácsonyi kötény - karácsonyi csíkos mintával

Karácsony előtt mindig megszaporodnak a karácsonyi kötény rendelések az áruházunkban. Karácsonyi kötény, azaz karácsonyi anyagból készült kötény. Amikor az első kötényeket rendelték, illetve kérdezték, hogy készítenék-e, nagyon meglepett ez a kívánság. Nem tartottam jó ötletnek, hogy a karácsony három napjára, valaki  kötényt szeretne hordani.

Nos, tévedtem, mert ez a kötény, jó ötletnek számított. Tehát, ezek a köténykék karácsonyi anyagból készülnek. Most mutatok neked néhány fotót, hogy lásd, mire gondolok:

Karácsonyi kötény
Karácsonyi kötény
Bordó mintás karácsonyi kötény - karácsonyi mintás
Bordó mintás karácsonyi kötény – karácsonyi mintás
Karácsonyi kötény - zöld skótkockás
Karácsonyi kötény – zöld skótkockás

Nem elég, hogy a kötény készül karácsonyi anyagból, hanem a legtöbbjéhez, még edényfogó kesztyűt is készítek. Szerinted is jópofa ötlet, ilyen ajándékot adni karácsonykor? Persze nem mindenkinek, leginkább szóróajándékra gondolok, mondjuk a tanító néninek, az óvónéninek, a doktornéninek, nagynéninek, no meg annak a váratlan vendégnek, aki mondjuk karácsonykor, hívatlanul betoppan.

Ezek a kötények mutatósak, színesek, ötletesek, nem kell szégyenkezned velük.

Mutatok most néhány kategóriát, ahol megtalálod a kötényeket, sőt a hozzáillő konyhai textileket is:

Karácsonyi kötények

Karácsonyi edényfogó kesztyűk

Karácsonyi kenyérkosarak

Ha már a figyelmedbe ajánlottam ezeket a konyhai textil ajándéktárgyakat, akkor beszéljünk egy kicsit a kezelésükről. Mindegyik konyhai textil mosható, méghozzá mosógépben 40 C-on. Forró vasalóval pedig vasalhatóak is. Amennyiben folt, vagy pecsét éri őket használat közben, a figyelmedbe ajánlom a folteltávolító adalékanyagot. A világ legjobb dolga, volt folt, nincs folt!

Kérlek, nézelődj áruházunkban kedvedre!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

Posted on

Kötény vásárlása – munkaruha vagy konyhai kötény

Karácsonyi kötény - arany fenyős mintával

Kötény vásárlása nem kis feladat. A kötény vásárlása amikor tudnod kell, hogy milyen célra veszed a kötényt. Az alapján, hogy milyen feladatot tölt be a kötény, ismerünk konyhai kötényt, de lehet a kötény munkaruha is.

Munkaruha – számos szakmát ismerek, ahol a kötény egyben a munkaruha is. A felszólgálókon kívül gondolj a virágbolti eladókra például.

Pöttyös kötény - kivizöld, fehér pöttyös
Pöttyös kötény – kivizöld, fehér pöttyös
Piros pöttyös kötény - piros alapon fehér
Piros pöttyös kötény – piros alapon fehér
Kékfestő kötény margarétás - nyakba akasztható
Kékfestő kötény margarétás – nyakba akasztható

Sokáig volt nagykereskedésem a Budapesti Virágpiacon, ahol számtalan virágbolt rendelte tőlünk a kötényeket. Pontosan tudom, hogy milyen kötény felel meg munkavégzés céljából, a virágboltos lányoknak. Legyen az a kötény jó strapabíró, könnyen mosható, jól kezelhető. Nem utolsó szempont az sem, hogy viselője csinos legyen ebben a kötényben, hiszen naponta 8-10 órát kell viselnie. Nos, elmondhatom, hogy kötényeink mindegyik szempontnak megfelelnek. Jó minőségű pamut anyagból készülnek, ráadásul színesek, vidámak.

Rózsás kötény - apró virágos mintával
Rózsás kötény – apró virágos mintával II.
Bordó rózsás kötény - "Adél rózsái" kötény
Bordó rózsás kötény – „Adél rózsái” kötény
Levendulás kötény - levendula csokros mintával
Levendulás kötény – levendula csokros mintával

A konyhai kötényeknek hasonló tulajdonságokkal kell rendelkezniük, mint a munkaruhának. Fontos, hogy jó minőségű legyen, bírja a mosást, vasalást, hiszen ennek sokat lesz kitéve. Az sem utolsó szempont, hogy csinos legyen benne a ház asszonya, hiszen szeretnénk mi nők a konyhában is csinosak maradni.

Karácsonyi kötények Karácsony vonalában nagyon megszaporodnak a kötény rendelések. Nem csak az átlagos kötényeket keresik ilyenkor a vásárlók, hanem az úgymond „karácsonyi kötényt” is. Bevallom, most már tudatosan készülök erre az igényre és  a kínálatomba is bevettem ezt a speciális kötény fajtát. Mutatok belőlük néhány fotót:

Karácsonyi kötény VI.
Karácsonyi kötény VI.
Karácsonyi kötény V.
Karácsonyi kötény V.
Bordó mintás karácsonyi kötény - karácsonyi mintás
Bordó mintás karácsonyi kötény – karácsonyi mintás

Nagyon sokan ajándékozás céljából keresik nálunk a kötényeket. persze jól teszik, hiszen valljuk be, valóban jó kis szóróajándék lehet a kötény. Például karácsonykor egy váratlanul megjelenő nagynéni, vagy szomszéd néni, szóval olyan valaki, akire nemkészültél fel, egy köténynek egész biztosan örülne. Ráadásul ezeket a kötényeket edényfogó kesztyűvel is kiegészítettük.

Mutatok néhány kategóriát, ahol megtalálod a fenti kötényeket:

Kötények – konyhai textilek

Karácsonyi kötények

Konyhai kötény és kesztyű

Nézz szét áruházunkban és válogass a szebbnél-szebb kötények között!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt