Posted on

Levendulás ajándékok – abrosz és kiegészítők

Textil szalvéta lila - lila-fehér kockás

Levendulás ajándékok nyáron, télen, sőt levendulás ajándékok az év bármely napján. – Azért ez már túlzás, mondják sokan. Nincs igazuk, mert a levendula rajongói nemcsak nyáron, a szezonjában kedvelik ezt az illatos virágot, hanem egész éven át gyűjtik a levendulás motívumú tárgyakat.

Elmondhatom, hogy én magam is a levendula kedvelői közé tartozom. A kertemben is termesztem ezt a kis illatos virágot. Szárított virágával szívesen tömök illatos szivecskéket, zsákokat. Szívesen veszem körül magamat a levendulás textilekkel. Ezek közül mutatok meg neked párat.

Figyelmedbe ajánlom a levendulás asztalterítőket, amely egyetlen levendula rajongó asztaláról sem hiányozhatnak.

 

Levendulás középterítő - levendulás asztalközép
Levendulás középterítő – levendulás asztalközép
Ünnepi asztalterítő padlizsán - hímzett krém középpel
Ünnepi asztalterítő padlizsán – hímzett krém középpel

Levendulás asztalterítő

Levendulás asztalterítő kockás középpel

Ugyanebből az anyagból készülnek a hozzá illő edényfogó kesztyűk, kötények és textil kenyérkosarak.

Levendula csokros edényfogó kesztyűgarnitúra

Levendula csokros edényfogó kesztyű

Levendulás kötény

Levendulás kötény

 

A levendula rajongóinak nagyon könnyű ajándékot venni. Elég, ha már egyszer valamelyik levendulás ajándéktárggyal megalapozod a gyűjteményét, utáa folyamatosan, a különböző alkalmakkor, csak ki kell egészíteni azt. Itt arra gondolok, hogy mondjuk egyszer megveszed a nagy asztalterítőt például egy szülinapra, aztán névnapra kiegészíted egy edényfogó kesztyűvel és egy köténnyel. Karácsonyra pedig jöhet a levendulás termékekhez a gyönyörű textil szalvéta, a masnis kenyérkosár, meg egy asztalközép. Most folytatom még a levendulás termékek bemutatását:

Krém taft asztalterítő padlizsán színű középpel

Krém taft asztalterítőt látsz a képen, kiegészítve egy lila asztalközéppel. Természetesen nem maradhat el a levendula virágcsokor sem.

Kenyérkosár és kesztyű - levendula mintával
Kenyérkosár és kesztyű – levendula mintás

Ez egy kis konyhai garnitúra, ami áll egy masnis textil kenyérkosárból, edényfogó kesztyűből és fedőfogóból. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen ajándéknak, minden hölgy örül.

Asztalközép terítő - csokros levendulás
Asztalközép terítő – csokros levendulás

Csokros levendulás asztalközép, ami minden lakásba illik. Használhatod önmagában is, de kiegészítheted vele a fehér damaszt asztalterítőt is.

Levendulás szív

A levendula rajongói nagyon tudják értékelni ezt a kis szárított levendulával megtömött illatos szivecskét.  Illata elűzi a molyokat, de a látványa is kedves. Még dekorálásra is használható.

Lila-fehér kockás szalvéta
Lila-fehér kockás szalvéta
Textil szalvéta lila - lila-fehér kockás
Textil szalvéta lila – lila fehér kockás

Végül a textil szalvétákkal zárom a levendulás termékek sorát. Látványnak sem utolsó, még az is örül egy ilyen ajándéknak, aki nem gyűjtő.

Kérlek, nézd végig áruházunk levendulás termékeit! Biztos lehetsz benne, hogy ha innen választasz ajándékot egy levendulakedvelőnek, akkor megtaláltad számára a legjobbat.

Jó böngészést kívánok!

Simon Kati

Evidensbolt

 

 

Posted on

Ovális asztalterítő – az ovális asztalra

Ovális asztalterítő - az ovális asztalra

„- Ovális asztalterítő van? – hangzik el mostanában nagyon gyakran a kérdés a telefonban.- Ovális asztalterítő amit keresek, méghozzá nagy méretben.

– Igen, van ovális asztalterítőnk, méghozzá óriási választékban.”

Nagyon fontosnak tartom, hogy az ovális asztalra, mindig ovális terítőt terítsünk. – Miért olyan fontos ez a dolog – kérdezheted nyugodtan, hiszen az ovális asztalra rárakható a szögletes terítő is. Ebben igazad van, de valljuk be őszintén magunknak, hogy a szögletes terítő, csúnyán lelóg a négy sarkán. nem mutat jól ez a terítő az ovális asztalon.

Legelőször mérd meg az asztalod, majd széltében és hosszában is adj hozzá 20-20cm, vagyis 40 cm lelógást. Az ovális méretű terítők 180×140 cm ovállal kezdődnek, de tudunk 200 x 140 cm, vagy 220 x 140 cm-es ovális méretű terítőt is ajánlani. Ráadásul az anyagválasztékunk is óriási. Ha egyszínű ovális asztalterítőt keresel nézd át ezt a kategóriát. Minden benne szereplő terítő készül ovális méretben is. Talán pamut asztalterítő az elképzelésed? Ennek a kategóriának mind a harminc változata tartalmaz ovális terítőt.

Gyűrt taft asztalterítő - bordó
Gyűrt taft asztalterítő – bordó
Karácsonyi asztalterítő - krémszínű taft II.
Karácsonyi asztalterítő – krémszínű taft II.
"Pöttyös" asztalterítő garnitúra III.
„Pöttyös” asztalterítő garnitúra III.

Zöld mintás karácsonyi asztalterítő

Zöld mintás karácsonyi asztalterítő

Damaszt terítő teflonos narancs - lazac színű terítő
Damaszt terítő teflonos narancs – lazac színű terítő
Damaszt terítő teflonos zöld - almazöld színű terítő
Damaszt terítő teflonos zöld – almazöld színű terítő

Eza két fotó, a teflonos damaszt asztalterítőkről készültek. Még van áruházunkban krém színben és bordó színben is. A teflonos damaszt terítők is készülnek ovális méretben. Sajnos az anyaga foszlós, ezért muszáj ferdepántot alkalmazni szegés közben, ami egy kicsit megdrágítja a terméket. Amit tudni kell erről az anyagról, hogy a gyártás folyamán teflonos réteggel vonták be a felületét, ezért zsír és víztaszító!

Óriási választékunkból próbáltam egyet – egyet megmutatni, kiragadni. Miután közeledik a karácsony, már karácsonyi választékot is láthatsz a fotókon. El kell döntened, hogy milyen anyagból legyen az ovális asztalterítőd. Damasztból, netán teflonos damasztból vagyis vízlepergető anyagból? Talán jobban szereted az egyszerű, mintás, pamutanyagokat? Ha különlegességre vágyódsz, lapozz át az exkluzív asztalterítők kínálatát. Remélem sikerül megtalálnod álmaid ovális asztalterítőjét.

Jó böngészést kívánok!

Simon Kati

Evidensbolt

Posted on

Exkluzív asztalterítők – a különleges asztalterítők

Karácsonyi asztalterítő narancs - ezüst középpel

 

Exkluzív asztalterítők csoportjába az alkalmi, a különleges terítők tartoznak. Exkluzív asztalterítők, melyekkel gyönyörű asztalokat teríthetsz.

Az exkluzív asztalterítők anyaga 100 % poliésztert tartalmaz és az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy könnyű a kezelésük, mert nem igényelnek vasalást. Különleges, divatos színekben kaphatóak, amelyek nagyon illenek a lakásunkhoz. Ilyenek a mediterrán színek, mint a terrakotta és a mohazöld, a föld színei közé tartozó barnák és az ünnepélyesség színeit képviselő bordó, krém, padlizsán és a csont színek. Mutatok róluk néhány fotót, hogy eltudd képzelni őket.

 

Ünnepi terítő narancs - mediterrán stílusú terítő
Ünnepi terítő narancs – mediterrán stílusú terítő

 

Ünnepi terítő barna - csokibarna terítő
Ünnepi terítő barna – csokibarna terítő
Ünnepi terítő padlizsán - gyűrt taft asztalterítő
Ünnepi terítő padlizsán – gyűrt taft asztalterítő

Ezek az exkluzív taft asztalterítők használhatóak a hétköznapok alapterítőiként is. Nagyon elegánsak, nagyon mutatósak, mégis hétköznapra is ajánlom őket. Mivel rendkívül egyszerű a kezelésük, mert mosógépben moshatóak, pár perc alatt megszáradnak, vasalást nem igényelnek, ajánlom őket mindennapi igénybevételre is. Sok kisgyerekes vásárlóm van, ahol az anyuka, nem tud lemondani a szép terítésről, a szép terítők használatáról. Ezek a kisgyerekes családok is ezt a terítőt használják. Amikor alkalmam van beszélni velük, örömmel hallom, hogy mennyire bevált náluk ez a taft asztalterírő.

Rendkívül dekoratívak önmagukban is, szép szalvétákkal, vagy asztalközéppel, asztali futóval kiegészítve különleges ünnepi asztalokat varázsolhatunk belőlük. És íme, mutatok pár asztalközepes változatot is:

Ünnepi asztalterítő zöld - indás zöld középpel
Ünnepi asztalterítő zöld – indás zöld középpel
Asztalterítő - bézs taft, barna hímzett középpel
Asztalterítő – bézs taft, barna hímzett középpel

Ezek az asztalterítők univerzálisak. Asztalközép nélkülhasználva, hétköznapra is megfelelnek. A fotón két asztalközepes változatot mutatok. Mindkettő tökéletes választás egy nagyobb családi ünnepre, amikor összejön a nagy család. Gondolokitt szülinapra, névnapra, házassági évfordulóra, satöbbi.

Ugyanezt az asztalterítőt használhatod karácsonykor is. Ilyenkor természetesen színben hozzáillő asztalközéppel egészítjük ki, az alapterítőt. Mutatok erre is példát:

Alkalmi asztalterítők - asztalaink ünnepi öltözéke
Alkalmi asztalterítők – asztalaink ünnepi öltözéke
Karácsonyi asztalterítő zöld - zöld organzával
Karácsonyi asztalterítő zöld – zöld organzával
Bordó taft
Karácsonyi asztalterítő – bordó taft, bordó csillagos organzával

Az alapterítőket, vagyis az asztalközép nélküli terítőket ITT találod.

Az asztalközepes változatokat, pedig ITT és ITT találod meg.

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensb

Posted on

Terítő ajándékba – ajándék a dolgozónak

Terítő ajándékba - ajándék a dolgozónak

Terítő ajándékba történő megvásárlása, nem ritka dolog. A terítő ajándékba vásárlása a dolgozóknak, már ritkaság számba megy.

Talán ezért is lepődtem meg a kérésen, amikor egy nagy vállalat képviselője keresett meg azzal a kéréssel, hogy dolgozóit egy szép, ünnepi fehér terítővel lepné meg, mit ajánlanék nekik.

A kérés azért nehéz, mert ahány ház, annyi asztal méret. Nem asztalközépre gondoltak, hanem egy nagy asztalterítőre, ami az egész asztalt befedi. Nos, rájöttem, hogy a 220×140 cm-es szögletes damaszt terítőt fogom ajánlani.Ez a méret, szinte minden asztalra jó. A kisebbekről jobban lelóg az igaz, az ovális asztalnál pedig a négy sarka fog jobban lelógni.

 

Marion fehér damaszt abrosz

Damaszt terítő I.

Egy olyan asztalterítőt ajánlok Neked, illetve a dolgozóidnak, ami szinte egy életre szól, ami nem hiányozhat egyetlen család szekrényéből sem. A damaszt értékes anyag, szinte elnyűhetetlen. Ez az a terítő, amit majd unokáink is megörökölnek egyszer.

A színe mindenképpen fehér legyen, hiszen ez az szín, amely minden lakásba, minden asztalra illik. A mérete pedig, 220 x 140-150 cm. legyen, a formája téglalap alakú. Áruházunk 12 méretben forgalmazza ezeket a terítőket, de tapasztalatom szerint ez az a méret, amit a leggyakrabban rendelnek, ami biztosan jó lesz szinte minden asztalra. Gondolj csak bele, mikor használunk damaszt terítőt? Ünnepi alkalmakkor, amikor összegyűlik a család, vagy egy társaság. Ilyenkor kinyitjuk asztalainkat és bizony a legtöbb helyen a 220-as asztalterítőre lesz szükség.

A klasszikus damaszt asztalterítőnek vagy egy mai modern változata is. Ezt pedig úgy hívják, hogy teflonos damaszt asztalterítő.

Teflonos damaszt asztalterítő I.

Damaszt teflonos

Ránézésre nagyon hasonlít klasszikus elődjére. De a használata, illetve az egyszerű kezelése miatt ez a legnépszerűbb terítő. Minden háziasszony álma, hiszen nem kell vasalni. Szennytaszító hatása miatt a foltok egyszerűen leperegnek róla. Ugyanolyan elegáns asztalokat teríthetünk meg velük, mint a sima damaszttal és még az árfekvésük is hasonló. Ha örömet akarsz okozni dolgozóidnak, e két damaszt terítő közül válassz! Tehát, klasszikus vagy modern, de ez már legyen a Te döntésed!

Jó böngészést kívánok!

Simon Kati

Evidensbolt

 

 

 

Posted on

Szalvéta – dekorálási ötletek szalvétával

Pamut terítő

A szalvéta fontos szerepet játszik a terítésünkben. Abba törüljük étkezés közben a kezünket, szánkat. A praktikus feladatai mellett van még egy lényeges dolga, a dekorálás. Erről mutatok néhány fotót. Megmutatom, hogy ugyanazzal a tányérral, de más és más asztalterítővel, illetve szalvétával, mennyire különböző hatást érhetünk el. A szalvéta anyaga szerint lehet textil, illetve papír.

A mintás papírszalvétákkal bármennyire is mutatósak, nagyon nehéz szép asztalt teríteni. Abban az esetben, ha a tényér is mintás és az asztalterítő is, szinte lehetetlen.

A textil szalvétákat pedig mosni kell. Szinte hallom ahogy felkiáltasz, nem vagy hajlandó az otthoni munkát még plusz mosandókkal növelni. Ebben igazad van, de én most fotókkal bebizonyítom, hogy a textil szalvéta sok esetben az asztalterítőt védi. Valljuk be őszintén könnyebb a kicsi szalvétákat kimosni, mint a nagy terítőt.

Varázslatos szalvéta II.

Fehér alapterítő borostyános tányérral és borostyános dekorszalvétával. A minta passzol, de színek ütik egymást. Hiába szép a tányér, művészi a szalvéta ezzel a terítékkel nem érnél el ideális hatást.

Varázslatos szalvéta III.

Ezen képen minden ugyanaz, mint az elsőn, de a tányér alá helyeztem egy zöld színű textilszalvétát. Ez a zöld szín nem engedi, hogy a tányér beleolvadjon a terítőbe, kiemeli azt.

Varázslatos szalvéta IV.

Itt a kellékek ugyanazok, mint az előző két képen, de mégis más hatást értem el az asztalterítő megváltoztatásával. A zöld színű taft terítő kiemeli a tányért és a szalvétát.

Varázslatos szalvéta V.

Mintás terítőt látunk fehér tányérral és textilszalvétával. Mutatós teríték, de a tányér kicsit beleolvad a terítőbe.

Varázslatos terítő VI.

A mintás terítővel nem könnyű teríteni. Egy egyszerű trükkel viszont kiküszöbölhetjük a problémát. A bordó szalvétát keresztbe fordítottam a tányér alatt, mint egy alátétet, majd egy zöld textil szalvétával egészítettem ki a terítéket. Ugye milyen dekoratív lett?

Varázslatos szalvéta VII.

Rózsás terítő, fehér tányér, bordó textil szalvéta. Nem rossz teríték, de nem is jó. A fehér tányér beleolvad.

Varázslatos szalvéta VIII.

A bordó szalvétának itt ugyanaz a szerepe, mint az előző képen, vagyis tányéralátét lett belőle. Zöld textil szalvéta egészíti ki a terítéket.

Remélem, sikerült bebizonyítanom, hogy érdemes a terítésre időt fordítani. Egy kis odafigyeléssel nagy hatást érhetsz el.

Mosás – A textil szalvétákat nagyon sokan a mosása miatt nem merik használni. Sokan úgy gondolják, hogy amint rácsöppen az első folt, már dobhatják is a szalvétát.nem hisznek abban, hogy ezek a foltok, pecsétek eltávolíthatók, kimoshatók lennének. Akik így gondolják, mind tévednek. Hidd el, hogy a mai folteltávolító mosószeradalélok világában, nincs az a folt, amely ne lenne kimosható!

Használd a textil szalvétákat bátran és meglátod mennyi elismerés lesz a jutalmad! Ne félj a mosásoktól, hiszen a mai mosószeradalékok, – mint folteltávolító, – a segítségedre vannak.

Jó böngészést kívánok!

Simon Kati

Evidensbolt

 

Posted on

Alkalmi asztalterítők – asztalaink ünnepi öltözéke

Alkalmi asztalterítők - asztalaink ünnepi öltözéke

Alkalmi asztalterítők kategóriájába, a különleges terítők tartoznak. Az alkalmi asztalterítők anyaga, taft anyag. Amíg mások báliruhákat varrnak ebből az anyagból, addig én az asztalokat öltöztetem különleges, exkluzív ruhába. Árulom a gyűrt, illetve a sima változatukat. Mindkettőnek meg van a maga rajongó tábora.

Taft asztalterítő - bézs színű
Taft asztalterítő – bézs színű – gyűrt taft
Taft asztalterítő - krémszínű/A
Taft asztalterítő – krémszínű – sima taft

Aki egyszer kipróbálta a taft terítőt, az nagy valószerűséggel visszatér áruházunkba és annak új színeit keresi. Mi lehet sikerének titka?

  • Egyszerű kezelése

A taft anyag poliészterből készül, mosása könnyű, pillanatok alatt megszárad. Ha folt esik az anyagon, mosószer adalékkal könnyen eltávolítható. A gyűrt taft anyag nem igényel vasalást, sima változatát, viszont vasalni kell. Ügyelni kell a vasaló hőfokára, nem legyen túl forró!

  • Gyönyörű színei

Nincs olyan lakás, ahová ne illene valamelyik színe.

  • Jól variálható

A variálhatóságát ezekkela fotókkal  mutatom be:

Gyűrt taft asztalterítő - bordó
Gyűrt taft asztalterítő – bordó
Bordó taft
Bordó taft asztalterítő I.
Bordó taft asztalterítő III.
Bordó taft asztalterítő III.

Bordó taft

Bordó taft karácsonyi asztalterítő I.

A fotókon ugyanazt az alapterítőt használtam, különböző közepekkel. Mint látod, ugyanazt a bordó terítőt alkalmaztam a különböző családi eseményeken. Ugyanaz az alapterítő, kiegészítve más és más asztalközéppel.

Ünnepi terítő zöld - mohazöld színű terítő
Ünnepi terítő zöld – mohazöld színű terítő
Ünnepi asztalterítő zöld - virágos középpel
Ünnepi asztalterítő zöld – virágos középpel

Egy terítő három élete – lehetne a címe, ha újságcikk lenne. A három fotó ugyamazt a teflonos zöld terítőt mutatja. Önállóan is gyönyörű a terítő, de a virágos selyem asztalközéppel összerakva,már egy egészen más hangulatú terítőt láthatunk. A csillagos organza asztalközéppel kiegészítve pedig, egy elegáns, karácsonyi terítő lett az eredmény.

Ünnepi terítő narancs - mediterrán stílusú terítő
Ünnepi terítő narancs – mediterrán stílusú terítő
Ünnepi asztalterítő narancs - indás narancs középpel
Ünnepi asztalterítő narancs – indás narancs középpel
Ünnepi asztalterítő narancs - virágos középpel
Ünnepi asztalterítő narancs – virágos középpel
Ünnepi asztalterítő narancs - hímzett drapp középpel
Ünnepi asztalterítő narancs – hímzett drapp középpel

Ez a négy fotó pedig, a mediterrán narancsos színvilág kedvelőinek szól. Mindegyik terítő egyedi, különleges, csak mi tudjuk, hogy ugyanannak a terítőnek a változatait látjuk!

Te is eltudnád képzelni a családi ünnepeidet, mint születésnap, esküvő, házassági évforduló, karácsony, húsvét, ezeknek a terítőknek a használatával? Az alapterítőket itt találod, a hozzáillő asztalközepeket, pedig ebből a kategóriából válogattam. Itt találod az alkalmi garnitúrákat!

Jó böngészést kívánok!

Simon Kati

Evidensbolt

 

Posted on

Asztalközép terítő – mi az asztalközép feladata

Asztalközép terítő - mi az asztalközép feladata

Asztalközép terítő, mely nem hiányozhat asztalainkról. Asztalközép terítő, melyek segítségével hangulatossá tehetjük a lakásunkat, a terítést.

A napokban felhívott egy vásárló és megkérdezte,hogy a fotókon ahol két terítőt lát, mind a kettő benne van-e az árban. Számomra kiderült, hogy érthetetlenek ezek a fotók.

Alkalmi asztalterítő (csont szín) - zöld indás középpel
Alkalmi asztalterítő (csont szín) – zöld indás középpel
vKarácsonyi asztalterítő zöld - hópelyhes lurex
Karácsonyi asztalterítő zöld – hópelyhes lurex

 

Jogos a kérdés, valóban nem magyaráztam még el soha, hogy mi a szerepe annak a bizonyos 70 x 70 cm méretű kis asztalközép terítőnek  a fotóimon.

A nagy terítőre felterített kis terítőt hívjuk asztalközépnek. Most, pedig elmondom, hogy mi is a szerepe az asztalon.

Dekorálás. Pontosabban a dekorációban van fontos szerepe. Ha a nagy asztalterítő amire ráhelyezzük az asztalközepet

mintás, tarka, – gondold csak el, hogyan nézne ki rajta egy csokor virág, vagy karácsonykor az adventi koszorú.

Sehogyan, mert beleolvadna a terítőbe. Tehát ebben az esetben az asztalközép segít kiemelni a dekorációt!

Védelem. Praktikus feladata is van az asztalközépnek. Védi az alatta lévő nagy terítőt. Egyszerűbb az asztalközepet kimosni, –

ha rámegy a folt, – mint az alapterítőt!

Színhatások. Rendkívül jó színhatásokat érhetünk el az asztalközéppel. Mondjuk, vegyünk egy egyszínű, klasszikus asztalterítőt

az Exkluzív asztalterítők kategóriából. Ezek a színes alapterítők mint pl. a bordó, a barna, a kivi egy kicsit sötétek,

sőt talán unalmasak is, egy jól megválasztott asztalközép nélkül.

Az asztalközepek önállóan is megvásárolhatóak áruházunkban. A pamut asztalközepek itt nézhetőek meg, itt pedig a karácsonyi pamut asztalközepeket láthatod.

Ha már az asztalközepekről beszélünk, mutatok neked különleges, hímzett asztalközepeket. Megmutatom a mindennapok gyönyörű asztalközepeit és a karácsonyi asztalok asztalközepeit is.

Szőlős terítő - riselt asztalközép terítő
Szőlős terítő – riselt asztalközép terítő
Pipacsos terítő - hímzett asztalközép terítő
Pipacsos terítő – hímzett asztalközép terítő
vKarácsonyi asztalterítő fehér - hímzett bordó gyertyás
Karácsonyi asztalterítő fehér – hímzett bordó gyertyás
Karácsonyi asztalterítő - nyers színű rusztikus
Karácsonyi asztalterítő – nyers színű rusztikus

 

Több vásárló kérése volt, hogy a megvásárolt asztalterítő garnitúrájához szeretne  venni pluszban még egy asztalközepet. Nagyon

jó ötletnek találom, hiszen ezek a terítők kiválóan használhatóak az étkezőasztal közelében lévő dohányzóasztalra, illetve tálalóra.

Remélem megválaszoltam a benned felmerülő kérdéseket.

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

Posted on

Fehér damaszt terítő – a mindennapok terítője

Fehér damaszt terítő - az ünnepi asztalokra

Fehér damaszt terítő, ami nem tud kimenni a divatból. Fehér damaszt terítő, ami még a dédié volt. Bizony, sokunknak meg van még a dédi asztalterítője. Ez a több évtizedes fehér asztalterítő, még most is olyan, mintha új lenne. nem, hogy nem tud kimenni a divatból, hanem elkopni sem tud. Vastag anyag, melyet 100 % pamut anyagból gyártottak. Moshatjuk, fehéríthetjük kedvünkre, a minőségének ez semmit sem árt, nem tud elkopni.Lássuk, ezt a bizonyos damaszt terítőt:

Fehér damaszt abrosz - Marion (minta nélküli)
Fehér damaszt abrosz – Marion (minta nélküli)

Ráadásul ez a fehér damaszt minta nélküli. Mondhatom, hogy sokunk örömére, mert így legalább bármivel, azaz bármilyen színű és mintájú asztalközéppel kiegészíthetjük. nem kell attól félnünk, hogy a különböző mintájú anyagok ütnék egymást. Ez a vastag pamut terítő ráadásul 160 cm széles. Ez bizony jóhír mindazoknak,akik különösen széles asztalokkal rendelkeznek.

Fehér terítők - az ünnepek elegáns terítői
Kockás szövött damaszt terítő

Ha már a nagymama damasztjáról beszélünk, akkor a fotón látható Kockás szövött terítőt is be kell mutatnom. Ez a terítő ugyan normál szélességű, de nagyon kedvelt a vásárlóim körében. Természetesen ez az abrosz is 13 méretben készül, úgy mint a többi társa.

A pamut damaszt anyagokat magas hőfokon moshatjuk, 60C-on, vagy akár 90 C-on is. A vasalásukra is oda kell figyelni, mivel vastag pamut anyagból készültek, kötelező a vasalásuk!

 

Impregnált fehér abrosz - vízlepergető terítő
Impregnált fehér abrosz – vízlepergető terítő

A damaszt terítőt kedvelő háziasszonyoknak még egy nagyon dekoratív terítőt tudok ajánlani. A fenti képen látható impregnált terítőt.Ez egy okos terítő, mert nagyon sokmindent tud. Kezdem a bemutatását az anyagával, mert fele pamut, a másik fele pedig poliészter. Éppen ezért, mind a két anyag jótulajdonságát ötvözi. Jótartású mint a pamut terítők és könnyen kezelhető, mint a poliészter terítők. Szennytaszító hatású, ha folt éri, vagy mondjuk leöntjük vörösborral, akkor szinte lepereg róla a szennyeződés. Ezt a terítőt nyugodtam moshatjuk mosógéppel és forró vasalóval vasalhatjuk is.

Amennyiben fehér terítőt szeretnél vásárolni, alaposan nézd át a kínálatot!

Jó böngészést kívánok: Simon kati Evidensbolt

 

Posted on

Hímzett asztalterítő – vagy nyomott mintás abrosz

Hímzett asztalterítő - vagy nyomott mintás abrosz

„Hímzett asztalterítő kézzel van hímezve?  A hímzett asztalterítő az étkezőasztalra illik? Melyik a szebb a hímzett asztalterítő, vagy a nyomott mintás?

– Mi a különbség a nyomott mintás terítő és a hímzett terítő között, mikor, melyiket ajánlanám?” Ezzel a kérdéssel hívott fel egy kedves férfi vásárlóm. Először meglepődtem a kérdésen, majd rájöttem, hogy ami sokunknak természetes az másoknak problémát okozhat.

A nyomott mintás terítőt, ami általában pamut anyagból készül, az étkező asztalokra ajánlom. Tökéletes az étkezésekhez, mert jól mosható, vasalható, bírja a mindennapi strapát.

Levendulás terítő pettyessel

A nyomott mintás terítőknek van egy változata, ami tökéletes asztalközépnek, vagy asztali futónak. Mutatok róluk néhány fotót:

Egyszínű terítő sárga - pamut asztalközép
Egyszínű terítő sárga – pamut asztalközép
Pöttyös terítő - zöld, fehér pöttyös asztalközép
Pöttyös terítő – zöld, fehér pöttyös asztalközép
Asztalközepek, terítők - a középterítő feladata
Asztalközepek, terítők – a középterítő feladata

Ők az asztalközepek, amik magukban, önállóan is tökéletesek, viszont egy egyszínű asztalterítőre is rakhatod őket.

Asztali futó terítő - világoskék, fehér pettyes
Asztali futó terítő – világoskék, fehér pettyes
Asztali futó bordó - "Bíborka" futó terítő
Asztali futó bordó – „Bíborka” futó terítő
Asztali futó tulipános - sárga tulipánok
Asztali futó tulipános – sárga tulipánok

A fenti fotókon a pamut asztali futókat láthatod. Nincs kedved ma nagy asztalterítőn enni? Semmi probléma nincs, használj asztali futót!

A hímzett asztalközepeket és futókat általában a dohányzó asztalokra, komódokra, vagy azokra az asztalokra használjuk, ahol nem étkeznek, csak „dísz-asztalokként” funkcionálnak. Persze teríthetünk hímzett tasztalközéppel is ünnepi alkalmakkal és biztos lehetsz benne, hogy lenyűgöző hatást érsz el asztaloddal. Viszont a mindennapok asztalaira, a mindennapi étkezésekre, nem ajánlom. Mutatok neked néhány példát a hímzett asztalközepekre:

Húsvéti terítő - teniszező nyuszi
Húsvéti terítő – teniszező nyuszi
Virágos terítő - Fanny virágoskertje 85x85 cm
Virágos terítő – Fanny virágoskertje 85×85 cm
Asztalközép terítő - Őszi leveles 85x85 cm
Asztalközép terítő – Őszi leveles 85×85 cm

Ez a három asztalközép minden lakásban gyönyörű, minden lakásban képes hangulatot teremteni. Használhatod őket így magukban is, vagy

Riselt nárciszos asztalközép terítő

ráterítheted egy egyszínű asztalterítőre. Ugye milyen gyönyörű így együtt a két terítő?

Asztali futó - Eszter terítője 90x40 cm
Asztali futó – Eszter terítője 90×40 cm
Asztali futó - napraforgós terítő 90x40
Asztali futó – napraforgós terítő 90×40
Asztali futó - szőlőleveles terítő 90 x 40 cm.
Asztali futó – szőlőleveles terítő 90 x 40 cm.

Ők pedig az asztali futók. A méretük 90×40 cm, vagyis tökéletesen illenek a dohányzó asztalora. Természetesen ilyenkor csak önmagukban, vagyis önállóan használjuk őket.

 

Válassz igényed és ízlésed szerint Webáruházunkból!

Simon Kati

 

Posted on

Levendulás terítő – mert szeretjük a levendulát

Levendulás terítő - mert szeretjük a levendulát

A levendulás terítő ilyenkor nyár elején, előkerül a szekrényből. A levendulás terítő rendelések megszaporodtak áruházunkban. Ha nem bimbózna már a levendula virága kertemben, akkor is rájönnék a rendelésekből, hogy megkezdődött a levendula szezon. Egész pontosan a múlt héten fedeztem fel a szerény lila virágbimbókat a levendula bokraimon.  Úgy tűnik, nem csak én gondoltam erre az illatos kis virágra, hanem ti is, mert megindultak a levendulás megrendelések. Lássuk, milyen levendula virágos termékek vannak áruházunkban:

Levendulás asztalterítő

Levendulás asztalterítő

Ez az egyik legnépszerűbb termékem.
Képzeletben helyezz egy csokor illatos levendulát a terítő közepére és máris elvarázsoltad lakásodat. Mint a képen látható, ez a garnitúra két darabból áll. Az alap asztalterítő a levendulamintás, ezt egészíti ki, egy lila-fehér aprókockás asztalközép, a napron. A napron mérete fix, vagyis 70×70 cm, az asztalterítő méretét viszont, Te választod ki. 12 méretből válogathatsz. Találhatsz szögletes terítőket egészen a 300 cm hosszúságig, majd kör és ovális alakú terítőket is. Én azt javaslom, hogy szögletes terítőt, csak a szögletes asztalra használj, mert különben csúnyán le fog lógni a terítő négy sarka.Amennyiben kör, vagy ovális az asztalod, rendlej kör,illetve ovális levendulás asztalterítőt!
Levendulás asztalközép

Levendulás asztalközép

Nem mindenki szereti a nagy terítőt, sok vásárló használ asztalközepet. A fotón ezt a bizonyos asztalközepet láthatod, más néven a napront. Mérete: 70×70 cm. Ezt a kis levendulás terítőt használhatod önmagában is, bármilyen alakú az asztalod, vagy kiegészíthetsz vele, egy egyszínű asztalterítőt. Akár egy fehér damaszt terítőt is.

Asztalközép terítő - levendulás asztalközép
Asztalközép terítő – levendulás asztalközép

A fotón szintén levendulás asztalterítőt láthatsz, csak egy kicsit más mintával.

Levendulás ajándékok - abrosz és kiegészítők
Levendulás ajándékok – abrosz és kiegészítők

A levendula mintás asztalterítőt érdemes textil szalvétával is kiegészíteni. Apró lila-fehér kockás ez a szalvéta, ami nagyon jól illik ehez az illatos lila virághoz.

Levendulás kötény

Levendulás kötény

Praktikus a konyhában, de ajándéknak is kiváló ötlet.

Levendulás konyhai textil garnitúra

Levendulás konyhai textil garnitúra

A masnis kenyérkosár és az edényfogó kesztyű kiváló kiegészítője egy köténynek, egy asztalközépnek vagy receptes füzetnek.

Remélem, találtál hasznos ötleteket, jó böngészést kívánok!

Simon Kati

www.evidensbolt.com